Őseink hajléka – a jurta

cikkeleje_jurtateteje
 

A jurta “yurt” formában ősi török szó, jelentése: “ház”, “otthon”. Ezt az Ázsia középtengelyében húzódó sztyepövezet természeti viszonyainak megfelelően a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult és az ázsiai puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak használatával. Ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ahova nagyállattartó népek érkeztek. Az európai ember felfogása szerint az épített ház “magasabbrendű”, mint a sátor, a keleti népeknek ilyen ítélete fordított. Őseink minden szállásterületén voltak ugyan nedves és egészségtelen kőházaik is, de a maradandó lakásuk először fából készült.

A gazdagabb embereknek sokáig voltak házaik, de életük zömét a kertjük végében felállított és nagy keleti pompával berendezett jurtában töltötték. A jurta – sátor – használata sokáig megmaradt őseinknél idénylakásként. Jurtáink megléte a XII. századig követhető nyomon; erről a Nyugatról jött vendégek csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak.

A nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszerű, teje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc vette körül. Itt száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurt közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle “légkondicionáló”, illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt. A jurt ajtaja az ősi türköknél és a mi őseinknél kelet felé nézett. A viszonylag kis ajtón a küszöböt átlépve csak lehajtott fejjel lehetett közlekedni.

Őseink jurtájának berendezésről csak szórványos adataink és analógiáink vannak. Asztal a jurtákban nemigen volt, mert az étkezés a földön törökülésben egy kerek tál körül történt; az ételeket az elérhetőség megkönnyítése céljából sokszor kis asztal-féle emelvényre tették. Fontos berendezési tárgy volt a nagymennyiségű és minden letakaró szőnyeg, amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok párna volt és nemez- vagy szőrmetakarók takarózás céljából. A “koporsó” a tulipánosláda elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket. Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön állatbőrök voltak. Bár a “szék” ősi török szó, az első székek méltóságjelző trónusok voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a fegyvereket, nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az edényeket akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték el valamilyen formában. A családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké volt. A családfő jobbján ült a megtisztelt vendég. Az “alsóbbrendű” vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.

Honfoglalóink ősi szókincséhez tartozik a “ház”, “lak”, “hajlék”, “tető”, “ács”, “ól”, stb., ami azt jelenti, hogy őseink állandó lakóépületek ismeretével költöztek be a Kárpát-medencébe. A honfoglalást megelőző századokban őseink háza négyszögletes alapú volt. Ilyenek Európa keleti részén is nagyszámban kerültek elő a VIII-X. század közötti időből. Téglaerődítményt emeltettek a kazárok Szarkelben és tudjuk, hogy a kagánok milyen kő-és téglapalotákat emeltettek maguknak. A fedeles ház építőanyaga szálfa volt. A Csongrád-felgyői honfoglalás kori telepen árokkal körülvett kerek épületek kerültek elő.

A veremházaknak nevezett földbe mélyített építmények körül teljes a régészek félreértése. Ezek az 1,5 méter mélyen a föld mélyített és 4 méter hosszú téglalap alakú nyeregtetős, náddal, zsuppal fedett építmények az újabb feltárások tükrében nem lakóházak, hanem jégvermek, konyhák, kamrák és kemencék voltak; azokban sohasem laktak. A nádházak – akárcsak a maiak – csak ideiglenes otthonnak számítottak. A sövényfalú ház csak a XIII. században jelenik meg erődítményeknél, nem lakásul szolgáltak. A földfalú ház (izik) rossz kifejezés, ugyanis ezek a házak vályogból készültek; már 1095-ből van ilyenre adatunk. Etelközi tartózkodásunk idejéből az Orosz Évkönyvekből tudjuk, hogy őseink faházakban laktak. Ilyen faház-cölöpöket és fal-beásásokat találtak régészeink pl. Gödöllő Babat-pusztán; ezek mellett voltak gazdasági célú “veremházak” és nyitott karámok is, ami szintén arra bizonyíték, hogy a veremházakat lakás céljaira őseink nem használták. Kőházak már Belső-Ázsiából is kerültek elő többek között a Najma Tolgoj-i lelőhelyről. A borsodi földvár ásatásakor a sánc alatt régészeink leégett X. századi települést tártak fel, ahonnan többek között 5×5 méteres kőház is került elő, amelynek 80 cm-es falát agyagba és habarcsba rakott kövekből készítették és a belső oldalon gondosan elsimították.

Forrás: istvandr.kiszely.hu

jurta

Mándoky Kongur István: Őseink nemezsátra

Nem tudjuk egészen biztosan, hogy milyen volt, mert sajnos pontos ábrázolásaink nincsenek róla. Az arab és perzsa források, az utazók, földrajztudósok feljegyzéseiben az van, hogy favázas, nemezzel borított sátrakban éltek. Más forrásokból tudjuk, hogy azon a területen, ahol a magyarok a honfoglalás előtti időkben éltek, tehát a Fekete-tenger északi területén, a klasszikus nevén Etelköznek nevezett területen, Levédiában, az urali területeken, és ott, ahol Julianus barát is megtalálta a magyarok egy szórványát, azokon a területeken jó leírások vannak, hogy milyen sátrakban éltek. A nagysága már mellékes, mert ott is a vagyoni helyzet függvénye volt, ki mekkorát készített magának. Aztán a hazánkba beköltöző besenyők, úzok, és azután legvégül a kunok ilyenekben laktak. A kunokról pedig már pontosabban tudjuk, erről már XIII. századi rajzok is vannak, nemcsak leírások.

Tehát ún. török típusú nemezsátor lehetett, aminek az a jellemzője, hogy az oldalrácshoz kötött tetőrudak nem egyenesek, mint a mongoloké, hanem ívben hajlanak. (De a mongol típus is régi török sátortípus. Az ún. najman-kerej sátortípus továbbélése, mert a mongolok a najmanok, kerejek és kongrátok földjét hódították meg és azokét vették át. A mongolok tudniillik korábbi Bajkál-melléki őshazájukban ezt nem ismerték, nem ilyet használtak.)

A mongol jurta

mongol_jurta_1

A mongol népek őshazájának Belső-Ázsia északkeleti részét tekinthetjük, elsősorban a Bajkál-tó vidékét és Északkelet-Mongóliát magába foglaló területet. A mongol törzseket először Dzsingisz kán egyesítette a XII. században. Hagyományos anyagi kultúrájuk központjában a nomád állattartás áll. Állatállományuk zöme kecske, kis termetű, rendkívül igénytelen szarvasmarha és zsírosfarkú altaji juh. Legértékesebbnek a lovat, sivatagi vidékeken pedig a tevét tartják. A mongol nomadizmus ciklikus jellegű, azaz egy adott területen belül a négy évszak szerint költöznek más-más szállásra, legelőterületre. Lovaik számára gyakran a szállástól több száz km távolságra biztosítanak téli legelőt. Nyári szállásnál hűvös levegőjű dombhátat választanak, az őszinek tágas, napos déli lejtőt, télinek és tavaszinak széltől védett, napos, környékén is szélárnyékos helyekben gazdag területet. A téli és tavaszi szálláson, a helyi adottságok szerint, kőből, sárból, vagy fából építenek kerített enyhelyet, karámot, melynek egy részét befedik, menedékül a gyengébb és a fiatal állatok számára. Az enyhelykészítés régebbi módja a következő: a nomád szállás jurtáit kör alakban állítják fel, s az így képzett nyitott gyűrűt összetolt kordékkal zárják, csak egy helyen hagyva kaput.

A mongol nomád pásztorok jellegzetes hajléka a kerek alaprajzú, gyorsan fölállítható, szétszedhető és szállítható, favázas, nemez borítású jurta. Vázát szőrkötéllel összekötött, 4-8 részből álló rácsfal, kerek tetőgyűrű, a kettő közt rézsútosan haladó tetőrudak és az ajtó alkotják. A rácsfal téglalap alakú részeit enyhén hajlított nyírfalécekből készítik: egy teljes hosszúságú léc tíz másikkal kereszteződik, s minden kereszteződést csomózott végű bőr-“szeg” kapcsol össze. Két léc felül kiálló vége alkot egy-egy rácsfal-“fejet”, alsó végeik a rácsfal “lábát”. A lécek lezárta rombuszt a rácsfal “szemének”, a rácsfalak találkozási helyét “szájának” nevezik. A rácsfalak közé kötik be a magas küszöbű ajtótokot az egy- vagy kétszárnyú, díszesen festett ajtóval. Az egyenes (a kazahoknál hajlított) tetőrudak vékonyabb végét a tetőgyűrű peremébe fúrt lyukakba illesztik, hurokkal ellátott, vastagabb végét a rácsfal “fejére”.

monguljurta2

Belsőmongoloknál ismeretes a tetőszerkezet egy olyan fajtája, melyben a tetőrudak csuklósan illeszkednek a tetőgyűrűhöz, s nem választhatók el attól. Az ilyen jurta váza gyorsabban felépíthető, mint az előbbi, csupán szállítása nehézkesebb. A favázat kívülről – télen belülről is – nemezlapok borítják. Az egykori nemezajtó ma már ritka. A tetőgyűrűt négyzet alakú nemezlap fedi, melyet szabad kötele segítségével félbe lehet hajtani. A tetőgyűrű alátámasztására olykor két faoszlopot használnak. A rácsfalakat, a tetőgyűrűt, a nemezlapokat kötélrendszer erősíti meg. A nemezlapok fölé, sokszor a rácslap belső oldalára is, ponyva kerül. Hideg időben a jurta alját kívülről nemez- vagy faszegéllyel veszik körül, melegben a nemezlapok alját fölhajtják. A jurta ajtaja a halháknál és a belsőmongoloknál délre néz, az orjátoknál délkeletre, a darhatoknál – akárcsak a törököknél – keletre.

jurta_belso_terkep_rajz

A jurta közepén áll a tűzhely – régen szabad tűzhely, köveken vagy üstlábon álló üsttel -, ma kerek vastűzhely, amelynek kéménye tetőgyűrűn át a szabadba nyúlik. Egyes mongol csoportoknál, a darigangáknál, üdzsümücsineknél, húcsitoknál stb. agyagból, vályogból “gyúrják” a tűzhelyet. A tűzhely mellett ládákban tartják a tüzelőt és a vasfogót. Befelé menet az ajtótól jobbra az edények és élelmiszerek állványa áll, rajta és mellette csészék, merőkanál (sárgaréz vagy fa), katlan, fasajtárok, réz teáskanna, tálak, magas kéregedények, keskeny fakannák tejnek, teának, vajnak, vizesvödrök, famozsár, újabban mosdótál is, fateknő, hús- és tésztapároló lyukacsos edény, pálinkafőző. Zsákokban, tömlőkben, ritkábban ládákban tárolják a kölest, rizst, teát, lisztet, sót. A tetőrudak akasztóul, fogasul is szolgálnak.

mongol-jurta_belso

Az ágy körüli ládákban és rajtuk tartja az asszony egyéb szerszámait, varróeszközeit. A ládákban kapnak helyet a ruhák is. A faágy (rajta kemény párna, takarók, bőrök) helye és a tiszteleti hely vidékenként másutt lehet: a halháknál az ágy – “a női oldal” – a jurta keleti oldalán, egyes ojrát és burját csoportoknál az ajtóval szemben az észak-nyugati falnál, a darhatoknál az ajtótól jobbra, az északi oldalon áll. Az ágy belső végén (fejnél) is láda, majd a túlsó oldal legbelsőbb részén a tiszteleti hely, a fal mellett díszesebb ládák, alacsony, fiókos vagy ajtós szekrényke, rajta oltár, kultikus tárgyak. A jurtaajtótól (kifelé menet) jobbra eső (a halháknál a nyugati) oldal a vendégoldal s egyben a férfiholmik, fegyverek, lószerszámok, nyereg, pányva helye. A jurta földjét mintás nemeztakarók, ülőszőnyegek takarják, csak a tűzhely körül csupasz. A jurta berendezéséhez tartozik még egy-két alacsony asztalka, s ahol kisgyermek van, esetleg bölcső.

Az északi burjátok egy része valaha nem jurtában, hanem kónikus sátorban lakott. A nemezzel fedett kónikus sátor, melynek nincs tetőgyűrűje, s tetőrúdjai fönn egy pontban találkoznak, más mongol népeknél, így a halháknál is ismeretes, ezt azonban inkább raktárul használták.

A félnomád burjátok szállása már fából épül: nagyjából a jurta formáját követő, nyolcszegletű gerendaház, tetején füsteresztő nyílással, szabad tűzhellyel, fa- vagy téglapadlóval, olykor kis kamrával (ambár); a ház átmérője 10 méter, bejáratánál fedett szélvédő falak állnak.

A letelepült burjátok orosz, a belsőmongolok kínai típusú házban laknak. A letelepedés lassú folyamata során jelentek meg az állandó településeken a magas gerendakerítéssel körülvett jurtaudvarok, a jurta mögött kínai jellegű kis kamrával, az udvar sarkában latrinával. Vannak jurta formájú téglaépítmények is, ezeken olykor ablak is van.

A nomád szállás alapegysége az 1-5 jurtából álló ajil. Az ajilban három felnőtt nemzedék, család vagy nagycsalád lakik. A hot már több ajilt foglal magába, melyben eredetileg a tágabb rokonság, ma a közös gazdaság egy-egy nagyobb egységéhez tartozó családok laknak. A szálláson belül a módosabbak és rangosabbak jurtái a nyugati, a szegényebbeké a keleti részen helyezkednek el.

A mongol kor egyik szállásformája volt a kerektábor, melyet a kordék gyűrűje vett körül, olykor döngölt földsánc is.

Forrás: istvandr.kiszely.hu
Mándoky Kongur István: Őseink nemezsátra
A kultúra világa – A világ népei (Budapest, 1965)

Bors Melinda298 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password