Turul Népe Lovasudvar Vácdukán

 

A fővárostól mintegy 30 km távolságban, Váctól keletre, az M2-es autóút közelében, gyönyörű természeti környezetben fekszik Vácduka. A kis településre betérőt azonnal elvarázsolja a friss levegő és a csendes kis falu nyugalma, így nem csoda, ha a hétköznapok városi monotonitásából kilépni szándékozókat szinte az első percben megihleti a hely varázsa…

Így volt ezzel Palaga Bettina és Zoltán is, akik 12 esztendővel ezelőtt költöztek erre a vidékre, megvalósítani álmaikat.

A korábban elsősorban lovasíjászattal foglalkozó Bettináék időközben ideális környezetet teremtettek a megpihenni és feltöltődni vágyó lószerető vendégek számára. Törekvéseik, munkájuk és szívbeli elhivatottságuk következtében a település széli gyönyörű természeti környezetben fekvő Turul Népe Lovasudvar mára több lett, mint egyszerű lovarda.

Az első ízben megrendezésre kerülő Családi Lovasnapon Palaga Bettinával, a Lovasudvar vezetőjével beszélgettem.


Bettina arról mesélt, hogy elsődleges céljuk a szabadidős lovagoltatás útján elérhető maximális feltöltődés és kikapcsolódás biztosítása. Ide bárki eljöhet, aki nyugalomra, friss levegőre és családias hangulatú, lószerető társaságra vágyik. 4 éves kortól biztosítják a lovaglás lehetőségét, felső korhatár pedig nincs. Jelenleg 13 saját lóval rendelkeznek, melyek nyugodt természetűek, ugyanakkor mind-mind önálló személyiségű, csodálatos lények. Így aki itt megtanul lovagolni, bárhol megállja majd a helyét és félelem nélkül felülhet bármelyik ló hátára.

A lovarda környéke ideális terület hosszabb-rövidebb tereplovaglásokra, teli kiváló túraútvonalakkal. De lehetőség nyílik élő történelemórával összekötött osztálykirándulások megrendezésére is, ahol a résztvevő gyermekek akár nomád táborozás keretén belül honfoglalás kori magyar jurtákban tölthetik az éjszakát. Jelenleg 2 gyönyörű jurta áll a táborozók rendelkezésére.


Aki pedig saját lovát szeretné ebben az ideális környezetben tartani, arra is lehetőség nyílik…

A lovarda szép lassan terjedő ismertségének növekedésével párhuzamosan érett meg a Családi Lovasnap megszervezésének gondolata. Hiszen ahol a gyerekek lovagolnak, ott a felnőttek is szívesen töltik az idejüket. Sőt talán, ők is kedvet kapnak a lovaglásra…

Bettináék szervező munkája következtében így jöhetett létre helyi és távolabbi vállalkozók, kiállítók és előadók bevonásával a szombati rendezvény, ahol egész napos programokkal várták az érdeklődőket. A látogató gyermekek és felnőttek kézműveskedésben, pólófestésben, íjászkodásban és különböző ügyességi játékokban is kipróbálhatták tehetségüket és bátorságukat.


A központi téma azonban természetesen a ló volt, melyhez kapcsolódóan a lovagláson kívül lehetőség nyílt használt lovasfelszerelések és ruházat megvásárlására éppúgy, mint a Fiatal Szabadidomítók Közösségének előadásában megrendezésre kerülő, és az erőszakmentes lókiképzés alapjait bemutató workshopon való részvételre. A Fiatal Szabadidomítók 4 hölgytagja fantasztikus előadás keretein belül mutatta be elméleti tudása legjavát és gyakorlati tapasztalatai fortélyait. Ráadásul olyan, számukra eddig ismeretlen lovakon, akikkel nem előre begyakorolt mozdulatokat és feladatokat hajtottak végre, hanem szemünk előtt születhetett meg a lóval való szakértő munka eredménye. A lányok hatalmas türelemről, lószeretetről és kiváló előadói képességről tettek tanúbizonyságot a tikkasztó nyári meleg ellenére is.


A bemutatóról a Bennünk a világ című honlap A Fiatal Szabadidomítók Közösségének Vácdukai bemutatója című cikkében részletesen olvashatnak.

A rendezvény remekül sikerült, a hangulat családiasra kerekedett így látogatóként is abban reménykedhetünk, hogy lesz folytatás!

A Turul Népe lovasudvar elérhetősége: www.turulnepe.hu


A cikket írta: Bors J. Melinda

Bors Melinda300 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password