Kurultaj 2016 – pillanatképek…

 

Bárhol járok a világban, épp olyan fontosnak tartom, hogy a híres nevezetességek megtekintése mellett a helyiek életét, szokásait, mindennapjait is amennyire lehetséges, megismerjem. A hétköznapokat, a környezetet ahol laknak, az ételeket amiket szívesen fogyasztanak, örömeiket, táncaikat, sőt még küzdelmeiket, bánatuk okát is megértsem.

Vagyis azt lássam, ahogy valójában élnek… a díszes színfalak mögött, a turistáktól zsúfolt helyektől mentes övezetben. Mint Mátyás király álruhában, úgy vegyülni a helyiek közé, megmaradva a csendes megfigyelő szerepében. Járni az utcákat, beszédbe elegyedni a helyiekkel, betekinteni a szűk kis sikátorokba, kisétálni a hajnalban vízreszálló tengeri halászbárkákhoz és csak hagyni, hogy átjárjon a hely szelleme. Annak apró részleteiből, érzékeléséből, sajátos benyomásaiból összeálljon az Egész…

Nos, a Kurultaj látványos programjainak sokaságába kissé belefáradva úgy döntöttem, elvegyülök a hömpölygő tömegben és még a fényképezőgépemet sem veszem elő többet aznapra. Csak hagyom magam az események természetes sodrásában, a szokásos megfigyelőként… Kíváncsi voltam azokra az emberekre, akik a fellépőkhöz hasonlatosan ugyanúgy ünneplő ruhába öltöztetik a testüket és a lelküket, csak máshogyan, leginkább maguknak. A belülről fakadó örömérzés ugyanis ugyanúgy kivetül. Sugara szétárad, mosolya öntudatlanul is szétterül. Nem vár elismerésre és dicsérő szavakra, egyszerűen csak szerelmetes ragyogásban létezik. Az ember megérzi az ilyen ember közelségét, akkor is, ha erre nincs ésszerű magyarázat.

Ezt kerestem… így hát megpróbáltam félretenni „munkakényszeremet” és kinyitottam a szívemet az érzékelésre. Persze aztán… mégsem tartottam meg magamnak amit találtam, a felfedezett kis igazgyöngyök ha már ilyen szépen összegyűltek, nem hagyhattam őket csak úgy szétgurulni…

Hagyományaink egész tárháza mutatkozik meg népművészetünkben. Kultúránk gyökerei, motívumvilága megannyi formában előbukkan: népzenénkben, dalainkban, táncainkban éppúgy mint népművészeti alkotásainkban. Az árusok véget nem érő utcáiban sétálva megannyi gyönyörűség hívogatott megtekintésre, megérintésre. Az ilyen tárgyakban benne él a múlt és a jelen, a természetes anyagok egyedi szépsége és a készítő lelke is.

A sorok között sétálva egyszer csak gyönyörű éneklésre lettem figyelmes. Szalmakalapban, egyszerű, tiszta hangon, fehér vászon ruhában ült ott a kerámia árus lány és közben varrogatott. Mintha nem is lenne itt, elmerülve saját világában, a zene szépségében feloldódva, minden magamutogatás és a hivalkodás kényszere nélkül. Csak álltam ott és néztem, meg sem mertem szólítani, megtörni a varázst…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Délvidéki pavilonban sétálva egyik kedvenc népi hangszerem, a citera hangja hívogatott. Egy arra járó férfi pendítette meg, ez csak később derült ki, amikor abbahagyta az önfeledt zenélést, majd illedelmesen elbúcsúzott és sétált tovább, mintha mi sem történt volna…

Itt perdült elém egy fiatal legényke is és lépett oda a kiállított citerához, majd olyan virtuózul játszott el rajta néhány dallamot, hogy az arra járók földbe gyökeredzett lábbal álltak meg közelében. A legényke készségesen válaszolt kérdéseimre. A Kecskemét melletti Lakitelekről immár harmadízben a Kurultajra érkező Dobecz Andor a maga 12 évével már 6 éve citerázik. A Magyar Vándor Hagyományőrző Egyesület tagja, a helyi Eötvös Lóránd Általános iskola tanulója. Kapuvári Eszter a mestere, tőle tanulja a hangszer megszólaltatásának fortélyait. Andorék az egyesülettel itt táboroznak a közelben, mindenki megmutatja tehetségét de leginkább azért jönnek, mert jó itt együtt, a hasonló értékeket képviselő emberek társaságában lenni. Kérdésemre, hogy fent van-e a legnagyobb közösségi portálon hogy bejelöljem és elküldjem az anyagot a kisfiú közölte, hogy nincs igazán jó kapcsolatban az internettel, értelmesebbnek látja „máshogy” eltölteni az időt.

Személyében láthattam, hogy mégis van értelme mindennek… Hogy a megfelelő talajba plántált gondos ápolás mit eredményezhet. Emberibb, minőségibb életet, tovább örökített értékeket…

 

A nagyszínpad mellett kedves, ismerős csoport várakozott a fellépésre. A Regélő Fehér Táltos Dobcsapat köszöntötte a színpadról leérkező Regös Sziránszki Józsefet a pillanat megismételhetetlenségében összeállt, tiszteletük jelét kifejező énekes-dobolással és baráti öleléssel… Nagyon megható pillanatok voltak ezek, a könnybe lábadó szemek szavak nélkül is mindent elárultak magyarságról, összetartozásról és barátságról.

Tovább sétálva hangos ostorpattogtatásra lettem figyelmes. A nagy melegben, néhány szemlélődő körgyűrűjében igen tehetséges fiatalemberre leltem. Király András Komáromból érkezett a Kurultajra. Az egyébként asztalos foglalkozású András 6 éve szerelmese a karikás ostornak, barátjával együtt munkálta meg diófából készült, hortobágyi sallangos bemutató darabját, melyet csontszaruval és marhabőrrel díszített. Andrástól megtudtuk, hogy az utóbbi években egyre többen foglalkoznak az ismét egyre népszerűbbé váló karikással, és 2012-ben az Országos Baranta Szövetség szervezésében Bösztörpusztán megrendezésre is került az „Adjon Isten” I. Karikás Ostor Világbajnokság, mely a Kárpát-medence első Karikás Ostor bajnoksága volt. A megmérettetésen András is indult, ahol nehéz, sok akadállyal megtűzdelt pályán kellett helytállni.
Beszélgetőtársam a nagy melegben is készségesen vállalkozott újabb bemutatóra, holott már reggel óta igen sokan kérték fel erre. Nagyon fontosnak tartja ugyanis a hagyományőrzés szerepét, mely élete részét képezi. Ahol csak lehet fellép, hogy bemutassa tudását és megszerettesse másokkal is, de magáért a részvételért, a fesztiválok hangulatáért és természetesen a régi világból ránk maradt gyönyörű eszköz tovább éltetéséért is, melyben ki tud teljesedni.


Tovább ballagva, a látottakon elmerengve gyönyörű madarat pillantottam meg egy férfi karján. Elsőre sólyomnak hittem de mint kiderült, egy három hónapos fiatal héja nézelődött a kíváncsiskodók gyűrűjében. Odalépve gazdájához, beszédbe elegyedtünk. Rytkó Roland Gyömrőről érkezett a Kurultajra a hagyományőrzés, a solymászat népszerűsítése és egyszerűen a jó érzés kedvéért. Kérésemre készségesen mesélt kedvenc tevékenységéről, melyben a természetszeretet és a hagyományőrzés egymást karöltve, teljességben ötvöződik.

 

Utamat járva láttam régi ismerősök egymásra találását, szavak nélküli öleléseket, mosolygó és könnyáztatta arcokat. Kettős mennyegzőt a Karabaksa jurtában, átszellemült, a közösségben is önmagukba feledkező, együtt zenélő embereket. Elfeledettnek hitt népi hangszerekkel és játékokkal ismerkedő gyermekeket, a kiállított régészeti emlékek melletti csendben megfogható elérzékenyült rácsodálkozásokat.

A portékáikat áruló kereskedők végeláthatatlan soraiban hömpölygő embertömeget, díszes ruházatba öltözött hagyományőrzők mellett beállított pózolásokat de ami számomra még izgalmasabb, valódi életképeket…

Végül tehát mégis születtek beszélgetések, riportok, de most már látom, hogy ez így van rendjén. Mert a hétköznapok embere éppolyan fontos, s a maga módján mindenki részese volt a nagy, teljes „Kurultaj-egésznek”. Teljesen mindegy, hogy a nagyszínpadon, a küzdőtéren vagy az élet még inkább küzdelmes színpadán kell helytállni, hisz még a tenger is a vízcseppek összességéből lesz tengerré…

A lényeg a szívünkben van. Jó volna, ha nem csak egy-egy ilyen alkalomra vennénk fel díszmagyar ruhánkat hanem teljes életünkben, minden igyekezetünkkel tennénk a jót, ami feladatunkként jutott. Még ha ez a feladat „csak” annyi is, hogy emberként, tiszta lelkű magyar emberként éljünk.


Írta: Bors J. Melinda

Fotók, videók: Bennünk a világ

 

Bors Melinda298 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password