Elfeledett hagyományaink – a Fonó napjainkban

 

Napjaink egyik legégetőbb problémája az elmagányosodás, a családi, baráti közösségekből való kiszakadás. Különösen így van ez a városban élőkkel, ahol legtöbbször azt sem tudjuk, szomszédainkat hogy hívják. Problémáinkra, gondjainkra pedig jó esetben is virtuális közösségekben keresünk a megoldást. Még a lakótelepi lakások helyiségeinek elrendezése is elszakít minket hagyományainktól.  A konyhának alig nevezhető méretű és alakú főzőfülkékben leülni is alig lehet egy többtagú családnak.

Pedig elődeink tudták, hogy a lélekkel tervezett ház központi helyisége maga a konyha. Ahol a családtagok meg tudják beszélni az aznap történt eseményeket, és egy finom étel mellett van idő egymásra. Ahol jó enni és jó lenni…

Persze a kiegyensúlyozott családi élethez szükség van a hagyományos szerepekre is. A férfi gondoskodó támaszának jelenlétére, és az asszony családmegtartó, összefogó, végtelen türelmére és erejére.

De mi nők, ebben az elembertelenedő világban meg tudjuk-e élni nőiségünk valamennyi aspektusát? Most nem is a hagyományos férfi női szerepek részletezésébe kívánnék belebocsátkozni, hanem különbségeinkből adódó lényünk megnyilvánulásainak finom elsimítására, és a mindennapok összetartásához szükséges női erő folyamatos megújításra. Mert bizony, világunk és gondolkodásunk jelentősen eltér a férfiakétól. Ideális esetben természetesen a mellettünk élő férfi lelki társunk is egyben, de természetünkből fakadóan nem mindig szükséges rázúdítanunk az olykor még számunkra is meglehetősen szövevényes belső világunk apró-cseprő kis titkait, kétségeit és örömeit. Gondolataink olyannyira szerteágazóak, mindenre körültekintőek, hogy miközben egyszerre tervezzük a nap eseményeit, a gyerekek programjait és a vacsora beszerzésének és előállításának körülményeit, közben helyt kell állnunk a munkahelyünkön is, és persze nőként, feleségként és anyaként is a lehető legjobban szeretnénk teljesíteni.

Egyre inkább érzem, hogy életünkből hiányoznak a régi idők női körei. Ahol gondjainkat, problémáinkat személyesen, egymás között megbeszélhetnénk. Nem a számítógép előtt ülve, vagy éppen telefonon, hanem szemtől szembe, érezve egymás rezdülését, gondolatát is. Merthogy ez a fajta találkozás egészen más. Minőségben, tartalmában, egymás, és önmagunk megértésében is. Megkockáztatnám, hogy sok házasságot mentene meg, ha néha letehetnénk mindenfajta megfelelési kényszerünket és tetszeni, megfelelni  vágyásunkat.  Csak magunk között, férfiak nélkül.  Mert ha egy női társaságba egyetlen férfi is kerül, akarva-akaratlanul is, a tudatalatti hatására megváltoznak az energiák (persze, azért az  sem mindegy hogy milyen is az illető :-).

A régi asszonyok  valószínűleg nem tanultak pszichológiát és nem vettek részt annyi önfejlesztő terápián, mégis, sok esetben jobban tudták, élték az életet mint napjaink legtöbb, tanító bölcse.
A hagyományos falusi élet egyik leghasznosabb női kapcsolódási pontja a Fonó volt.

Az asszonyok együtt szőttek, fontak, vagy éppen kukoricát morzsoltak. Egy körben, munka közben szorgoskodva, beszélgetve, énekelve, lelküket könnyítve, egymástól tanulva. Mindez  a természet, az évszakok rendjéhez igazodva, mintegy szakrálisan is megélve létezésük magvát. Hiszen szőttesük fonalába sorsuk fonala is íródott, dalaikban őseik hite, ereje és tapasztalata is tovább örökítődött.

– Persze, könnyű volt nekik – mondhatnánk, hisz ebben nőttek fel. Ez egyrészt jó válasz is lehet, másrészt viszont az akkori élet egyáltalán nem volt könnyű. Nem is mondom, hogy a régi dolgokat kellene újra élni. Változott a világ, és a változással a fejlődés is együtt jár. A legfontosabb azonban az, hogy ez a válasz nem mentesíthet minket a felelősség alól.
Az alól, hogy saját magunknak tartozunk a legtöbbel.  Azzal, hogy megértjük és elfogadjuk női létezésünk kulcsfontosságát, szeretjük és tiszteljük önmagunkat és tápláljuk, erősítjük a bennünk élő őserőt, a legtöbbet tehetjük. Ezt pedig egy elfogadó, megértő és támogató női közösségben nagyszerű lehetőség lehet megélni. Ezáltal terheinket egy kicsit letéve, egymást megerősítve és feltöltődve képesek lehetünk folyamatosan megújítani önmagunkat és tehermentesíteni a környezetünkben élőket. Tiszteletben tartva párunkat, a szeretett férfit, hogy nőiességünk finom minőségével továbbra is egyben tartsuk kapcsolatunkat. Gyermekeinket, hogy kellő empátiával, odafigyeléssel  és változatlan türelemmel tudjuk továbbra is meghallgatni mindennapi gondjaikat és örömeiket.

Legyen napjaink Fonó-ja táncoló, daloló, gyógynövénygyűjtő, kiránduló vagy „csak” beszélgetős, töltsön fel és élvezzük minden percét! A kreativitásunkon, szándékunkon múlik minden.

Írta: Bors J. Melinda

Cikkindító kép forrása: netfolk.blog

Bors Melinda280 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password