Népdalaink magyarázó, gyógyító üzenetei

népdal
 

Népzenei örökségünk, gyönyörű népdalaink olyan mögöttes jelentéstartalommal bírnak, melybe leggyakrabban bele sem gondolunk. De valójában miért is tennénk? Gyermekkorunkban énekeltük, s talán néha felnőttként is elővesszük ezeket az egyszerű kis dalokat, melyeket nem tudni miért, de jó énekelni. Csak annyit érzünk, hogy egyszerűen jó ringatózni az ismerős dallamban, ritmusban, az egyszerűségben, de legfőképpen: jó együtt énekelni!
De belegondolunk-e valaha, honnan születik ez az
érzés?

Szerencsés az a gyermek, akit az édesanyja már magzat korában népdallal altatgatott. Még boldogabb, aki úgy nevelkedett, hogy a zeneiség élete meghatározó részévé válhatott. S vitathatatlanul szegényebbé lett az, akit hangja miatt akarattal vagy tudattalanul eltiltottak az énekléstől, ezzel hatalmas kárt okozva szellemének dalban áradó kiteljesedésétől…

Mit tudnak akkor mégis a népdalok? Mi állhat az első hallásra egyszerűnek hitt dalszövegek mögött, hogy még az is, aki a metál zenét szereti elérzékenyülhet és megállhat egy régen elfeledettnek hitt, különleges pillanatra, melyben mintha az elhagyott szülői házba térne vissza megpihenni felnőtté válása útján messzi földre elvándorolt lelke…


Valójában a népdal szárnyain az ember ennél jóval mélyebbre érkezik, népe gyökerének, nemzete lelkének bölcsőjébe. Minden létező emberé oda, ahová született.


Talán mindannyian ismerjük, s énekeltük akár saját ballagásunkkor is egyik legnépszerűbb népdalunkat:

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek,
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Búval és bánattal
Kizsinoroztatom,
Sűrű könnnyeimmel
Kigomboztattatom.

Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát,
Hosszú útnak porát,
Az én szívem búját.

(Kászonimpér, Csík vármegye – Kodály Zoltán)

Tekintsünk mélyebbre és bontogassuk ki együtt a mögöttes jelentéstartalmat!
Mit is jelent maga a szó, hogy sujtás? A magyar nyelv csodás, magyarázó értelmezésében a sujtás
szó kettős jelentéssel bír, melyek között gyönyörű átfedés érzékelteti az ősi párhuzamot.
Ha már hagyományokról esik szó, elsőként a szó mára alig ismert változatát említeném. A sujtás a XVII. századi magyar viseletben megjelenő, dolmányok, menték és nadrágok díszítésére használt, fonatolással előállított zsinóros díszítés, mely eredetileg két különálló, párhuzamos fonalkötegből állt.
A két párhuzamos, férfi-női minőség lélekrészeinek összefonódásából élet születik. Élet, melynek földi aspektusában lelkeink örök összekapcsolódásban állnak mélyebb gyökereinkkel,
melyek azután ezernyi láthatatlan szálon fonódnak tovább egymásba. Az út hosszú, melyre elindultunk, s a földi létezéshez, tapasztalásaink megéléséhez a test felöltését választottuk. Porból lettünk és porrá leszünk, vagyis „hosszú út porából köpönyeget veszünk”. Köpönyeget, földi burkot, lelkünk és szellemünk hordozó porhüvelyét, mely mögött valódi belsőnk lakozik.

A sujtás szó másik jelentése ismertebb, a bánat és a nehézség, mely sújt minket egyénenként, de tágabb értelemben sújtja népünket, magyarságunk sorsát is.

A sújtás azonban díszítő elem, különleges éke a viseletnek, az elnevezés párhuzama  tehát nem véletlen.

Annál nemesebbé, erősebbé válik a lélek, minél erőteljesebb, de egyben önmagába vetett hitében és erejében megerősítő változást előidéző sujtást „mér rá” az Isten. Vagyis fejlődéséhez minél nehezebb sorsot vállal fel maga az egyén, az Ember és nemzete. Ennek megtisztítását azonban nekünk, saját magunknak kell elvégeznünk, senki nem teheti meg helyettünk. Az elfojtott bánatot legjobb kibontani és elengedni, melyhez férfinak és nőnek egyaránt hatalmas segítség könnyeink áldása. Így könnyebben múlnak és gyógyulnak be a fájdalmak, az egyéni és népen belüli, kollektív sérülések is: „Búval és bánattal kizsinóroztatom, sűrű könnyeimmel kigomboztattatom.”, vagyis kioldom.

A fájdalom azonban elsősorban arra való, hogy az okok megértése után megerősödjünk, megoldásokat találjunk és tovább lépjünk. Mert menni kell tovább, felvállalva önmagunkat, eredetünket, hívatásunkat és sorsunkat. A magyar nép hajlamos a keserűségre, hisz „búval vigad a magyar”. De annak tudásával is rendelkezik, hogy hogyan tudja átadni hagyományaiban rejlő tanításait utódainak és mások számára is, és azzal a képességgel is bír, hogy hogyan születhet ujjá, és hogyan emelkedhet fel ismét. Ennek felvállalása és megteremtése az egyik legnehezebb, mégis az egyik legnemesebb feladat.
Kérni pedig nem szégyen, mert aki jól kér, és maga is tesz sorsának jobbra fordításáért, annak
kérésére a megvalósulás kegyelmi  állapota valóban megadatik: „Fúdd el jó szél, fúdd el, hosszú útnak porát. Hosszú útnak porát, az én szívem búját.”

Érdemes tehát elkalandozni népdalaink csodálatos világába és az első hallásra egyszerűnek tűnő jelentéstartalmak mögé kicsit betekinteni! Megnyitni a szívünket, befogadni a láthatatlant, és értőn figyelve, a dalokban ismét felfedezni őseink gyógyító üzeneteit.

Írta: Bors J. Melinda

Cikkindító kép forrása: vaskarika.hu (Fölszállott a páva – 2016. döntő: Cickom Énekegyüttes. MTI Fotó: Máthé Zoltán).

Bors Melinda292 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password