A kenyér tisztelete

teljes-kiorlesu-kenyer
 

Vannak megmagyarázhatatlanul mélyről gyökerező jóérzések, melyek megkérdőjelezhetetlenül kísérik végig életemet. Nem is gondolkodom rajta honnan érkeznek, talán szerencsém volt hogy szerető családba, jó táptalajba érkeztem gyermekként és magamba szívhattam azokat a gyökereket megtartó erőket, melyek az ember hova tartozását alapvetően meghatározzák.
Ilyen érzés az otthon melege, a szülői ház látványakor végigfutó elérzékenyülés, a Himnusz hallatán szemembe torlódó könnyek, és ilyen érzés a kenyér tisztelete is. Valahogy vele nő az ember, hiszen ezt látja és végül kérés, kérdés nélkül is a sajátja marad.

Édesanyám gyakran sütött kenyeret. Szép, tágas konyhánk volt a szerény kis házban, de ez a helyiség mindig ragyogott és melegséget árasztott. Központi helyisége, a lelke volt a háznak. Folyton sült, készült valami finomság, váratlan vendég nem tudott úgy érkezni, hogy éhesen menjen tovább. Mikor kicsi voltam, ott ültem míg dolgozott, még házi feladataim is ott készültek sokáig, miközben beszélgettünk, vagy csak figyeltem, hogyan sürög-forog Anyukám a konyhában. Édesapám akkoriban már otthon dolgozott, messze földön híres, igen jókezű kárpitos mesterként, aki szakmáját még Nagyapámtól tanulta. Nos, Ő is gyakran feltűnt, épp a konyha felé járva és bekukkantva a finom illatokra.
Sokat tanultam Édesanyámtól az otthon melegének megteremtéséről. Nem véletlen, hogy régen, a hagyományos parasztházakban a konyha, és a tűzhely mellett tüsténkedő Asszony jelentette a család valódi összetartó erejét. A kenyérsütés pedig tiszteletet parancsoló tevékenység, a család életének fontos része volt. Ha más nem is, de kenyér jutott az asztalra, a földekre dolgozni indulók tarisznyájába. Melyet hálával fogadtak, tisztelettel megáldottak és beosztással fogyasztottak.

Emlékszem, soha nem dobtunk ki kenyeret.

Manapság látom a gyermekeket ahogy az iskola előtt, kifelé szaladva sokszor egy az egyben kidobják a bontatlan uzsonnás csomagokat. Hogy még csak nyoma se maradjon. Hisz van büfé, ahol vásárolni lehet és van zsebpénz, amit el lehet költeni mindenféle egészségtelen dolgokra.
Nem jófelé megy a világ… De végül is, arra felé megy, amerre visszük. Ha így nevelünk, ha mi is így élünk, arrafelé fog menni.

Én azt láttam, hogy a kenyér szeretetből fakadó tiszteletet parancsolt. Anyám féltőn vette kezébe mikor kisült, szinte úgy ahogyan egy gyermeket szokás. Olykor még azt is láttam, ahogy titokban csókot lehelt gőzölgő, illatos homlokára…

Kedvesem is készített kenyeret. Na jó, nem kézzel dagasztottat, hanem mérnöki pontossággal kiporciózott, bevált arányokból álló, finom magvakkal dúsított, kenyérsütőben sültet. De én nagyon nagyra értékeltem, nagyon szerettem ezt a fajta “férfias” kenyeret is. Melynek illata reggelente a kis konyhából áradva betöltötte a parányi kis lakást, és ilyenkor mintha a gyermekkor varázslata tért volna vissza az álomból ébredő néhány, még beazonosíthatatlan pillanatra. Azzal a feltörő jóérzéssel, amikor az ember a világon a legjobb helyen, otthon érzi magát.

Mert a kenyérnek varázslata van. Bele van sütve a Szeretet, és még jó néhány dolog…

Írta: Bors J. Melinda


Emlékszem, soha nem dobtunk ki kenyeret…

Bors Melinda280 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password