Izzasztókunyhó szertartás Verőce-Magyarkúton

a szertűz
 

Ősi kultúránk számos eleme merülne örök feledésbe, ha nem éltetnék tovább azok az Őrzők, akik benső és felső vezérletük hívására minden nehézség ellenére felvállalták a nemes, de sokszor nem egyszerű feladatot: átmenteni, feleleveníteni és éltetni magyarságunk gyökeréig visszavezető, gyönyörű hagyományainkat.

Ilyen ősi hagyomány az izzasztókunyhó szer(tartás), mely az egyik legerősebb és leghatékonyabb tisztító és gyógyító lehetősége a testi-lelki- és szellemi harmónia megerősítésének és helyreállításának.


Kíváncsiságból közvélemény-kutatást végeztem távolabbi ismerőseim körében az ügyben, hogy mi ismerősebb számukra: a finn szauna, vagy pedig az ősi izzasztókunyhó szertartás és nem lepődtem meg a válaszokon. A szavazatok elsöprő többséggel a szauna javára dőltek el. Aki hallott is valamit az izzasztókunyhóról, valamiféle sámáni, transzban született tudatmódosító mágiának könyvelte el a dolgot, melynek igencsak kevés köze van a valósághoz. Valójában nem csoda, hisz sem az iskolában nem tanítják, sem a médiában nem hangzik el semmiféle információ a kunyhózás eredetéről és lényegéről.
Pedig már az ókori történetírók feljegyzései is említik a szkíták izzasztókunyhó szertartásait és a középkori magyar inkvizíciós perek jegyzőkönyvei is bőséggel tanúskodnak az akkori táltosok által végzett hatékony és jótékony tisztító-gyógyító eljárásról. Ahogy a Hagyaték többi része, tárgyi és írásos emlékei, úgy ezt a hagyományt és őrzőit is tűzzel-vassal irtották
a római egyház térhódítása után. Az ősi tudás azonban minden pusztító szándék ellenére tovább él…
Ahogy szimbólumaink a népmesékben, népdalokban és a népi művészet jelképrendszerében, rovásírásunk Dél-Amerikában vagy éppen a boszniai piramisokban, az izzasztókunyhó szertartás a világ különböző pontjain élt tovább. Végül, a több ezer évvel ezelőtti, egész Földet átölelő szerves kultúrából táplálkozó rokon népnek tekinthető lakota indiánoktól került vissza Magyarországra a táltos hagyományok felelevenítését életfeladatukként felvállaló elkötelezett őrzők, az elsők között Sólyomfi-Nagy Zoltán által.

Szerencsére mára az elfeledettnek hitt hagyomány egyre inkább követőkre talál, olyanokra, akik szintén fontosnak érzik hogy éljünk örökségünk bennünket tápláló, mélyről jövő erejével.
Ennek szellemében érkeztem az elmúlt szombaton Verőce-Magyarkútra, belső késztetést érezve arra, hogy részt vegyek Németh Atilla Atarvis izzasztókunyhó szertartásán. A Börzsöny lábainál fekvő, gyönyörű természeti környezetben elhelyezkedő mintegy másfél hektárnyi terület Atilla és párja, Csontos Edina valamint gyermekeik lakóhelye és számos közösségformáló rendezvényük, többek között a nyaranta megrendezésre kerülő
Örömünnep NEMFesztivál helyszíne is egyben.

A szertartásra készülődve hamar egymásra hangolódott a kis csapat, és bensőséges légkörben, tiszteletet adva magunknak és társainknak valamint őseink szellemének, megkezdődött a csaknem egész napos szertartás. Mivel a részletek bizalmasak és a megélések egyéni terhek letételét, hálát, megerősítéseket és imát is tartalmazhatnak, csupán a szer általános leírásával foglalkozunk, hogy aki kedvet érez, a ma divatos gyógyító technikákon kívül betekintést kaphasson ebbe a lehetőségbe is.

Az ősi módszer az egyik legspirituálisabb testi-lelki-szellemi szinten megélhető élmény, mely böjttel és kellő elmélyüléssel egész lényünket egyaránt gyógyítja. A keleti bejárattal rendelkező, hagyomány szerint fűzfa, som vagy mogyoró ágaiból font kunyhó az anyaméh jelképe, mely Földanya és saját Édesanyánk méhe is egyben, átvitt értelemben pedig maga az egész Mindenség kereksége. Formája a Szent Korona, őseink táltos koronájának alakjára is emlékeztet.

Ajtaját egy jelképes köldökzsinór köti össze a kunyhótól 2-3 méter távolságban elhelyezkedő tűzgödörrel vagy térrel, ahová a szertartásvezető által négy égtáj felé, valamint Föld és Ég felé felajánlott nagyobb, mintegy gyermekfej nagyságú köveket a résztvevők egyesével elhelyezik. A kunyhó előtti földhalom vagy oltár szalagokkal, szarvasaganccsal (csodaszarvas jelképe) díszített és további egyéni kiegészítők elhelyezésére nyújt lehetőséget, a helyi szertartásvezető engedélyétől függően. Ezután kerül sor a kisebb rőzseágakból először kelet-nyugati irányban, majd a vastagabb faágakból a többi oldalon is kövek fölé emelt máglyarakásra. A kövek többnyire vulkanikus eredetűek, melyek több ezer év emlékezetét, tudását, információját hordozzák és a teljes felizzítás után négy körben, a négy égtáj erőinek behívásával érkeznek a kunyhó belsejébe. Négy kör, négy menet van a szertartás során ezek a négy irány üzeneteit fogalmazzák meg, illetve minden résztvevő a saját életében fontos eseményeket szövi bele a világtájak adta jelentésekbe.

A négy égtáj szimbolikus jelentése:

Nyugat: az elmúlást jelképezi, itt tér nyugovóra a Nap. Ez az irány a szülők, nagyszülők, őseink, a bölcsesség iránya. A letevés oldala, bármiben, ami túlhaladott. Évszaka az ősz, eleme a föld, színe a fekete, napszaka az este, ideje a múlt.

Észak: az éjszaka, az álmok, a látomások, az igazság, a megtisztulás iránya, az elengedések oldala. Évszaka a tél, napszaka az éj, eleme a víz, színe a fehér.

Kelet: a születés, újjászületés, az indulás iránya. Minden kezdet ide sorolható, egy új munka, kapcsolat, lakás, gyermek születése. Évszaka a tavasz, napszaka a hajnal (reggel), színe piros. Gyógyulások kérésnek helye.

Dél: az erő, a Nap iránya, itt lehet erőt kérni bármely feladat elvégzéséhez és köszönetet mondani bárkinek vagy bárminek. Évszaka a nyár, napszaka a dél, eleme a tűz, színe a sárga.

A szertartás alatt a négy elemmel – a Földdel, a Tűzzel, a Levegővel és a Vízzel – való közvetlen kapcsolat élhető meg, hiszen a résztvevők a földön, mezítláb ülnek a tűz által felizzított kövek körül, melyekre a szertartásvezető vizet locsol és a résztvevők ezt a gőzt lélegzik be. Ennek hatására a méreganyagok kiürülnek a szervezetből, és a bőr kitágult pórusain valamint a légutakon keresztül a kövekre szórt gyógynövények (zsálya, boróka, kakukkfű, rozmaring…) illataromája is bekerül. A meleg levegő hatására az izmok merevsége, a meglévő esetleges energetikai blokkok jelentősen fellazulhatnak, a légzés mélyül, ezáltal a sejtek oxigénellátása és a keringés is javul. A tüdőkapacitás és a szív teljesítménye növekszik, de fontos megjegyezni, hogy bizonyos keringési betegségek és epilepszia esetében, továbbá menstruáció alatt a kunyhóban való részvétel ellenjavallt.
Lélek és szellemszinten az imák, a fohászok és a szertartást vezető dobolása alatt felhangzó és közösen énekelt dalok megnyitják az égi csatornákat, és felsőbb énünkhöz, valamint saját belső hangunk
felismeréséhez vezetnek. Az izzasztókunyhó a test, lélek és a szellem hármasságával gyógyít, és lehetőséget ad terheink letételére, segítség és erő kérésére egy adott feladathoz vagy élethelyzethez magunk, családtagjaink, vagy akár egy magasztosabb ügy érdekében. Kifejezhetjük hálánkat, és áldást, valamint további megértést kérhetünk életünkre, céljainkhoz vezető utunkra.
Néha szinte azonnali válasz érkezik, máskor a behívott energiák hosszabb időn keresztül dolgoznak, de egy bizonyos, szinte minden esetben jelentős változások történhetnek a résztvevők életében.

A szertartást és némi pihenést követően a hozott ételekből felséges vacsorát fogyasztottunk, melyhez a hiányzó folyadék pótlására elegendő tiszta vizet vettünk magunkhoz. A kunyhóban átélt és elhangzott információk bizalmasak, a teljes titoktartás alapvető feltétele a szertartáson való részvételnek, de itt, a Börzsöny lábainál, ezen a csodálatos napon, ezt nem is kellett mondani, magától értetődően tiszteletben tartottuk a bent elhangzottak intimitását.

Köszönet a Szer levezetésért Atillának, a jelenlévő Segítőinknek, valamint Edinának és társaimnak, akikkel mindezt átélhettem! Hála és Áldás mindenért! Bízom benne, hogy hagyományainknak ez a fontos eseménye egyre több és több helyre jut el, nemcsak a tisztelet jeléül, hanem egy fontos tisztító és gyógyító lehetőségként is!

Írta: Bors J. Melinda

Németh Atilla Atarvis elérhetősége:
http://www.atarvis.eoldal.hu/

Bors Melinda298 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password