Emlékezés elhunyt szeretteinkre…

Balaton
 

Hidd el Kedves Olvasó, aki most e sorokat olvasod, hogy az aki egykor bármennyi időre is társadul szegődött, és akit valaha Te is tiszta szívből szerettél, nem lenne boldogabb, ha látná könnyeidet. Az csak a földi egó elvárása, semmi több. De persze, könnyezel, mert mégiscsak ember vagy. Tele érzésekkel, gondolatokkal és igen, sokszor bánattal is… S tudom, mert én is csak ember vagyok és ugyanígy, mindezt én is megélem, – hogy amikről most írok, nem könnyű felismerések.
Még akkor sem, ha az emberi létezés értelmét lassan megérteni képes lélek legbelül már érzékelni kezdi a valóságot, elménk tovább küzd az egymásnak ellentmondani látszó gondolatokkal…
De kérlek, egy emlékező, szeretettel és tisztelettel teli megállás után melyet minden egyes nap megtehetsz, szelíd alázattal simítsd most el háborgó lelked pusztító kétségeit és gyújts egy mécsest az újfajta megnyílás és befogadás pillanataira!

Abban a dimenzióban, ahová megtérünk, kizárólag csak szeretet létezik. Nem purgatórium, nem büntetés, nem szenvedés és elkárhozás a hitetleneknek és a bűnösöknek, hanem teljesen más. Ezeket a félelmeket mi magunk teremtettük magunknak, illetve mások hitették el velünk, de erről most nem ejtenék további említést. Ami persze nem azt jelenti, hogy az életben bármi következményektől mentesen megtehető! Ennek éppen az ellenkezője igaz! Minden tettünk visszaérkezik hozzánk, de itt a Földön és nem másutt, ahová folyamatos fejlődés és tanulás céljából érkezünk, hogy minden egyes újjászületéssel kijavíthassuk hibáinkat és megtapasztalhassuk lényünk valamennyi aspektusát. A lényünkét, ami egykor elszakadt az isteni egységből.

Ahová átmegyünk, ott teljesen másfajta szeretet létezik, mint amit el tudunk képzelni, és egymás között itt a Földön meg tudunk élni. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, ahhoz a rövid ideig tartó első pillanathoz, amikor minden észérvekkel alátámasztható magyarázat ellenére szerelmes lesz az ember. Abban a röpke idő-intervallumban, amikor minden elvárás, kérdés, felelősségre vonás és elszámoltatás nélkül meglátja és megérzi a másik valódi lényét, annak minden látható és láthatatlan hibájával együtt. Olyannak, amilyen. És ekkor egy ellenállhatatlan erő hatalmas vonzással hívni kezdi. Még nem jutott el addig a pillanatig hogy az egója működésbe lépjen és elkezdje lebeszélni és kétségekkel bombázni, még nem. Még egyszerűen csak érzékel és valóban lát egy számára szinte idegen, érthetetlen, mégis belsejéből tükröződő szeretetteli szemmel.

A szívéből áradó tiszta szerelem szemével.

Ez a tiszta érzés pedig, Istenből fakad. S ahogyan az isteni egység megbomlott, úgy indult minden egyes lélek egyéni fejlődésének útjára. S ehhez társakat választott, közös, szerteágazó, valódi lélektársakat és családokat, ahol mindenki egymás fejlődésének útját szolgálja miközben maga is tanul. Olyan összekapcsolódások finom energetikai szálai fonódnak össze egyéni sorsainkban, melyek a szemnek láthatatlanok és csak a szívünk tisztaságával érezhetjük meg őket. Hogy hová születtünk le és milyen rendeltetéssel, valamint hogy kikkel találkozunk hosszabb-rövidebb időre, az egyáltalán nem véletlen…

Ebben a közös-égben csak támogatás, egymáshoz mellérendelt tanítói-tanulói szerepek léteznek, elvárások nélküliség és az élet szeretete, ami nem más, mint maga a fejlődés lehetősége. És amely egyben a halál természetes elfogadása is, ami az ez életbeli lehetséges tanulások időszakának lezárása. Ilyenkor az egyén már nem tud többet fejlődni vagy éppen nem akar, korai halál esetében pedig rövid idő alatt beteljesítette vállalt küldetését ami akár az is lehet, hogy a szüleit éppen az elengedés emberfeletti képességére tanítsa. Az elengedésre, mely az emberi élet egyik legnehezebb tanítása.

A szerelem szemével történő látásban nem kívánhatunk rosszat, fájdalmat, szenvedést és büntetést, bánatot és könnyet. Csak hálát, végtelen hálát az érzésért…
Azoknak az embernek, akikkel mindezt megtapasztalhattuk. Őseinknek, elhunyt családtagjainknak, barátainknak, hajdanvolt társainknak és minden élőlénynek, aki életünkben minket kísért egy darabon. S egyszerűen nem tehetünk mást, ha kellő tiszteletünket szeretnénk leróni és méltók akarunk lenni, mint hogy tartalommal teli, minden erőfeszítésünket önmagunk boldogságának megélésére fordított mindennapi törekvéssel élünk. És ebben benne szerepel a körülöttünk élő szeretteink feltétel nélküli elfogadása, és amikor kell, méltó elengedése is. A megemlékezés pedig örök, hiszen aki velünk volt egykor, mindig a szívünkben él tovább.

Írta: Bors J. Melinda
Cikkindító fotó: Bennünk a világ

Bors Melinda298 cikk

Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása. Bors Melinda bővebb szerzői leírása, bemutatkozása.

0 hozzászólás

Szólj hozzá

Login

Welcome! Login in to your account

Remember me Lost your password?

Lost Password